2024. december 3.
Bővítik a mórahalmi óvodát

Bővítik a mórahalmi óvodát

Az augusztusi felújítás ideje alatt az általános iskolában oldják meg a gyerekek elhelyezését.

Akkora az érdeklődés a mórahalmi óvoda iránt, hogy szeptembertől három, nagy létszámú csoportot is indítanak, valamint bővítik az intézményt. Az óvodából idén 63 nagycsoportos megy ősszel iskolába, és eddig 76 új kisgyereket írattak be szüleik. Jelenleg 226 gyerek jár az intézménybe.

Túl vagyunk a beiratkozáson, de ennek nálunk nincs annyira szigorú határideje, mint az iskolákban, ezért még nyáron is szoktak jelentkezni hozzánk gyerekek, és májusban is várjuk a szülőket – mondta Kosztyu Gyuláné, a Mórahalmi Napköziotthonos Óvoda vezetője a delmagyar.hu-nak.

Egyelőre három, nagy létszámú csoport indítására készülünk, de lesz új középső csoport is, mert vannak, akik most költöznek ide a nyáron. Vannak olyan intézmények, ahol gondot okoz az óvoda feltöltése, nálunk szerencsére ennek a fordítottja történik – magyarázta az óvodavezető.

A hirtelen létszámnövekedés miatt kezdik kinőni az intézményt, ezért augusztusban - amikor három hétre bezár az óvoda - több, eddig irodaként működő szobát egybenyitnak, és új helyiségeket alakítanak ki a gyerekek számára. Az új csoportszobák kialakítására pályázaton nyertek támogatást.

Mivel a szülők részéről komoly igény mutatkozik a gyerekek nyári ellátásra is, a felújítás alatti három hétre - a tavalyi évhez hasonlóan - az általános iskolában oldják meg a kisgyerekek elhelyezését.

 

(A kép illusztráció.)

Megosztás

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.