2024. december 4.
Kihúzhatja Gyárfást a csávából Portik depressziója

Kihúzhatja Gyárfást a csávából Portik depressziója

Titkosszolgálati vezető kerül a honvédség élére, fantomcégek a miniszter lakásán, közéleti sajtószemlénk következik.

A jogerős börtönbüntetését töltő Portik Tamáson elhatalmasodott a depresszió, amit a bent lévő ingerszegény környezet válthatott ki nála, írja a Magyar Idők Végh József kriminálpszichológusra hivatkozva. Az elítélt bűnöző teljes apátiával viseltetik még folyamatban lévő ügyei iránt is, ez nagy valószínűséggel a várható súlyos ítéleteknek köszönhető. Portik állapota igen csak kapóra jöhet a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Gyárfás Tamásnak, ugyanis az egyik legerősebb bizonyíték ellene éppen Portik vallomása lehetne, ám amennyiben az elítélt állapota nem teszi lehetővé a kihallgatását, úgy az ügyészségnek más terhelő adatok után kell néznie. Persze ha a nyomozóhatóság valóban rendelkezik azzal a több száz órányi hangfelvétellel, mely Gyárfás és Portik beszélgetéseit tartalmazza, nem is feltétlenül lesz szükség az utóbbi kihallgatására.

 

Titkosszolgálati vezető lehet az új vezérkari főnök

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat eddigi vezetője, Kovács József altábornagy veheti át a HM élére távozó Benkő Tibor vezérezredestől a vezérkari főnöki teendőket. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy nem példanélküli az elképzelés pl. az 1999 és 2003 között a Honvédség élén tevékenykedő Fodor Lajos vezérezredes is korábban a KNSZB elődszervénél, a Magyar Honvédség Katonai Felderítő Hivatalánál szolgált vezetői beosztásban. Kovács kinevezése azonban még nincs kőbe vésve, ugyanis erről az új honvédelmi miniszter fog dönteni, és ha Benkő mással kíván inkább együttdolgozni, akkor Kovács megmarad kémfőnöknek. 

   

Fantomcégek a miniszter lakásán

Egy rózsadombi lakás a 2010-es évektől kezdve mintegy 60 cég bejelentett címeként működött, ám a cégek nagy többsége azóta elköltözött, vagy érdekes körülmények közepette megszűnt. Az ingatlan tulajdonosa Bártfai - Mager Andrea az új kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere – írja a G7 nevű gazdasági portál. A miniszter személyén felül fontos összekötőkapocs a cégek között az ismert magyar vállalkozó Balogh Sándor neve is, aki a Budapest-Bamako Rally szervezői posztjától kezdve a nemzeti kereskedőházak ötletgazdáján át a vizes vb szervezőcégének gazdasági igazgatójáig elég sok területen kamatoztatta képességeit. Mindezek mellett Bártfai – Mager korábbi házastársa is volt. A miniszter a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy nem tudott a lakásában elharapódzó cégdzsungelről, amit a portálnál igen csak furcsálltak, lévén, hogy több cég vezetésében a gyerekei is érintettek.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.