2024. december 3.
Komoly problémákra hívta fel az MTA a figyelmet az oktatásban

Komoly problémákra hívta fel az MTA a figyelmet az oktatásban

Az oktatásügyben történt radikális forráskivonás mellett probléma – többek között - a korai iskolaelhagyók arányának növekedése, a tankönyvek romló színvonala és hogy a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésének határozata változásokat sürget az oktatásügyben. Az MTA több mint 80 százalékos többséggel meghozott állásfoglalás szerint az oktatás költségvetési támogatásának - szintenként is - minél előbb és tartósan el kell érnie legalább az EU28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz azt meg is kellene haladnia – írták az Akadémia által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A határozat hangsúlyozza, az oktatásügyben olyan változásoknak kell bekövetkezniük, amelyek egyrészt hatékonyan javítják a jövő kihívásaival való szembenézés lehetőségét, fejlesztve a hajlékony tanulási készségeket, másrészt hathatósan növelik az esélyegyenlőséget, csökkentve a családi és regionális helyzetből adódó hátrányokat. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni - szögezi le a határozat.

A határozathoz csatolt indoklás szerint az akadémia eddigi tevékenysége során is kiemelten foglalkozott az oktatás kérdéseivel, mert tudatában volt annak, hogy az oktatásügy a magyar társadalom számára rendkívüli jelentőségű: a jövő nemzedékek felkészítése az új kihívásokkal való szembenézésre a fontossági sorrend szerinti lakossági felmérésekben rendre az elsők között szerepel.

Mint azonban az MTA emlékeztet, az ágazat részesedése az állami költségvetésből és a ráfordítások eloszlása mégsem felel meg sem a szükségesnek, sem a társadalom elvárásainak.

Az oktatásügyben a 2013-ig tartó radikális forráskivonást követően sem konszolidálódott a helyzet - hívja fel a figyelmet az oktatás egyik legfontosabb problémájára az MTA közgyűlése: a GDP-arányos kiadások 2016-ra Magyarországon ugyan elérték az EU28 országok átlagát, ugyanakkor az óvodai és alapfokú oktatásra 2016-ban Magyarország a GDP 1,3 százalékát fordította az EU28 országok 1,5 százalékos átlagával szemben, középfokú oktatásra pedig a GDP 1,5 százalékát szemben az EU28 országok 1,9 százalékos átlagával.

Az indoklás szerint a további problémák a következők: növekszik a korai iskolaelhagyók aránya, jelentősen torzult az oktatás szerkezete, a megbízható szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala, a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait, növekedtek továbbá a régiók, illetve az iskolák közötti különbségek. A pedagógusok bére az egyéb szakmákban dolgozó felsőfokú végzettségűekhez viszonyítva az elmúlt évek béremelései ellenére még mindig az utolsók között van az EU28 országok között.

Az indoklás kitér arra is, hogy a felsőfokú végzettséget szerzők aránya 2015 óta csökken. Komoly problémát fog okozni a 4-5 éven belül előálló tanárhiány, különösen a már ma is feltűnően ellátatlan élet- és természettudományi területeken. A felsőoktatási szférát súlyosan érinti a koncepciózus fejlesztések elmaradása, és az ennek következtében tapasztalható növekvő lemaradás a nemzetközi versenyben - áll a dokumentumban.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.