Nagyon eltér a polgármester és a fideszes képviselők véleménye Hódmezővásárhelyen
- Közélet
- 2018.04.27
A közgyűlés megvonta a Márki-Zay Péter jogkörét, hogy 100 millió forint összeghatárig előirányzat-módosítást és -átcsoportosítást hajtson végre az önkormányzat büdzséjében.
Hódmezővásárhely félszáz belterületi útjának és több nagy forgalmú utca járdájának felújításáról döntött a város közgyűlése csütörtökön este megtartott, a nap folyamán második rendkívüli ülésén.
A beruházásról szóló döntést a testület minden tagja támogatta, a fejlesztés forrását megteremtő költségvetési módosítást azonban csak a közgyűlés többségét alkotó Fidesz képviselői és Szabó Pál támogatta. A Jobbik listáján a közgyűlésbe került politikus bejelentette, kilépett a pártból, de mandátumát megtartja – írta az MTI.
A Járható Vásárhely program keretében 48 belterületi utat, és 21 nagy forgalmú utca járdáit újítják föl az év végéig, a beruházások költsége mintegy 1,16 milliárd forint. A javaslatot Hegedűs Zoltán, a helyi Fidesz frakció vezetője terjesztette elő. A közgyűlés rendkívüli ülésén kedden és csütörtök délelőtt tárgyalta a tervet, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban a szavazást megelőzően mindkét alkalommal elnapolta a tanácskozást.
A közgyűlés a költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet módosításáról is döntött, és megvonta a polgármester jogkörét, hogy 100 millió forint összeghatárig előirányzat-módosítást és -átcsoportosítást hajtson végre az önkormányzat büdzséjében.
Csütörtök délutánra a polgármester a közgyűlés rendes ülését is összehívta, mivel azonban az időpont a Fidesz képviselőinek nem volt alkalmas, technikai szünetet rendelt el. Az ülést későn este folytatták.
A közgyűlés többsége nem támogatta a polgármester a javaslatát, amely a helyi vállalkozásoknak az önkormányzat által az építményadóból az alkalmazottak bérfejlesztéséhez nyújtott önkormányzati támogatást cégenként éves szinten 1 millió, dolgozónként 100 ezer forintban maximálta volna.