2024. december 4.
Újra Kövér Lászlót jelölik az országgyűlés elnökének

Újra Kövér Lászlót jelölik az országgyűlés elnökének

A jelölést valamennyi ellenzéki frakció tudomásul vette.

Megállapodtak a pártok az országgyűlés bizottsági struktúrájáról, 15 bizottság működik továbbra is. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek - jelentette be Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerdán Budapesten az egyeztetések után.

A Fidesz alelnöke beszámolt arról, hogy megmarad az a 14 szakbizottság és a törvényalkotási bizottság, amelyben 2014-ben megállapodtak a frakciók. Hozzátette: a parlamenti mandátumarányoknak megfelelően 10 bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek ellenzéki elnöke lesz. Elmondta, hogy ezentúl a népjóléti bizottságot az ellenzék vezeti, míg a kulturális bizottságot a kormánypártok.

Gulyás Gergely azt mondta, a bizottsági tisztségviselők száma csekély mértékben nőtt, azért, hogy a több ellenzéki frakció egymással meg tudjon egyezni. „Ami nem volt könnyű, erre volt szükség” - jegyezte meg, hozzátéve: igyekeztek konstruktív módon elősegíteni az ellenzékiek megegyezését.

Közölte, egyetértés jött létre a parlament tisztségviselőiről - az országgyűlés elnökéről, az alelnökeiről, a jegyzőkről - is, minden párt tiszteletben tartja másik jelölési jogát. Az eddigieknek megfelelően öt alelnök lesz - ebből a kormánypártok hármat, az ellenzékiek kettőt jelölnek -, illetve a törvényalkotásért felelős alelnök - írta az MTI.

A politikus azt mondta, a házelnök személyére a Fidesz-frakció tesz javaslatot: ismét Kövér Lászlót jelölik az országgyűlés elnökének. A jelölést valamennyi ellenzéki frakció tudomásul vette - mondta. „Azt reméljük, szemben a korábbi negatív tapasztalatokkal, most mindenki állja szavát és valamennyi tisztségviselőt megválaszt” - fogalmazott a fideszes politikus, aki emlékeztetett arra, hogy a korábbi parlamenti gyakorlat az volt, hogy egyik frakció sem mérlegeli a jelölt alkalmas-e a tisztségre. Szerinte ellenkező esetben biztos, hogy Sneider Tamást nem szavazták volna meg parlamenti alelnöknek.

Gulyás Gergely örömét fejezte ki amiatt, hogy „rekordidő”, 30-32 óra alatt létrejött a megállapodás a parlamenti frakciók között. Azt remélik - folytatta -, hogy eredményesen tud működni ebben a struktúrában a parlamenti bizottsági rendszer.

Értékelése szerint 2014 - az új házszabály hatályba lépése - óta a szakbizottságoknak sokkal nagyobb a szerepe a törvényalkotásban, ezért is nagyon fontos, hogy a pártok megfelelő személyeket jelöljenek azokba.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt jelentette be: házszabálytól eltéréssel módosítja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt az új parlament, ehhez az ellenzék is hozzájárult. A kormánypárti politikus értékelése szerint ez megkönnyíti a kormányalakítás folyamatát, amelyet a legrövidebb időn belül meg kell tenni.

Gulyás Gergelyt kérdezték az alakuló ülés napjára szervezett demonstrációról és a Kossuth tér lezárásáról is. Azt felelte: a szabály azt mondja, hogy a gyülekezési jog gyakorlásának korlátja, hogy népképviseleti szerv, bíróság működését nem zavarhatja. Innentől a rendőrség szakmai hatáskörébe tartozik a kérdés - magyarázta, hozzátéve: most könnyebb a helyzet, mert az ülés és a tüntetés időben elválik.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.