2024. december 3.
A Virtuózok zsűritagja felrobbantotta az internetet

A Virtuózok zsűritagja felrobbantotta az internetet

HAUSER, a világhírű csellista igen népszerű a közösségi felületeken is, de ekkora sikerrel még nem büszkélkedhetett: új videóját percenként tízezren nézték meg.

HAUSER, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató zsűrijében idén második éve szereplő világsztár néhány napja posztolt az Instagramon; hófehér ruhában egy lírai művet játszik, a hozzá tartozó szöveg mindössze ennyi: „Béke és szeretet”. Nem egészen 5 nap alatt húszmillióan nézték meg és 736 ezren lájkolták a videót.

 

„Csupán szerettem volna együttérzésem kifejezni az Iránban történő események kapcsán, és kiállni legfontosabb értékeink, a béke és szeretet mellett. Óriási tömegekhez jutott el, alig 24 óra alatt 10 millióan látták és azóta újabb 10 millió emberhez jutott el” – mondta HAUSER a londoni Royal Albert Hallban adott teltházas, Classic FM Live koncert után.

 

 

 

A világhírű csellistával, aki nemrég kezdte meg első szóló turnéját, hamarosan találkozhat a magyar közönség is: november 18-ától a Duna TV-n indul a Virtuózok új évada, amelyben zsűritagként látható, valamint december 22-én a Papp László Sportarénában ad nagyszabású koncertet. Ám közben érdemes figyelni a közösségi média felületeit, mert addig is megannyi meglepetéssel készül. 

Megosztás

Liszt Ünnep a Müpában is

Hello Kultúra

Liszt Ünnep a Müpában is

  • 2024.09.30

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.