2025. május 10.
Barátnőjének ajándékozta a lopott kerékpárt

Barátnőjének ajándékozta a lopott kerékpárt

A férfi a szentesi buszpályaudvaron várakozott, amikor arra gondolt, hogy a tárolóban lezárt biciklivel hamarabb eljuthat barátnőjéhez. Amikor odaért, azt hazudta, fizetéséből vette a kerékpárt.

A szentesi rendőrök bíróság elé állítás javaslatával fejezték be a nyomozást egy helybéli fiatallal szemben, aki márciusában kerékpárt lopott a városban.  A 20 éves férfival szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövető március 23-án hajnalban a szentesi buszpályaudvaron várakozott, amikor arra gondolt, hogy a tárolóban lezárt biciklivel hamarabb eljuthat barátnőjéhez. A férfi szétfeszítette a kerékpáron a zárt, majd eltekert a Szenteshez közeli településre. A barátnőjének azt mondta, hogy az előző nap kapott fizetéséből vásárolta a biciklit és ajándékba hozta azt neki.

A szentesi nyomozók néhány nap alatt megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi kilétét, akit előállították. A kerékpárt lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Tavaszi vitalizálás

Hello Mozaik

Tavaszi vitalizálás

  • 2025.04.2

A tavasz első napsugaraival nemcsak a természet ébredezik téli álmából, hanem az emberek gondolatai is a megújulás körül forognak. Jó lenne karcsúbbnak és energikusabbnak lenni, leküzdeni a tavaszi fáradtságot, feltölteni a szervezet vitaminraktárait. El lehet érni mindezt önsanyargatás és lemondás nélkül?