2025. május 10.

Lépfene ölte meg a szentesi juhokat

Az állatok egy olyan területen keresztül jártak ki legelni, ahol régebben már előfordult a lépfene. Valószínűleg a belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette, hogy lépfene okozott hirtelen elhullást egy szentesi juhállományban március végén. A járási főállatorvos már a fertőzés gyanúja alapján elrendelte a helyi zárlatot az állományra, továbbá megkezdték az állatok gyógykezelését – közölte a hivatal honlapján.

A konkrét esetről leírják, hogy az istállóban tartott állatok egy olyan területen keresztül jártak ki legelni, ahol 60-65 éve már előfordult a lépfene. A területet jelenleg belvíz borítja, emiatt kerülhetett felszínre az évtizedekkel ezelőtt elásott tetemekből a baktérium spórája – írta az MTI.

A lépfene-baktérium spóráinak hosszú életképessége miatt azok a területek, ahol korábban gyepmesteri telep, dögkút, dögtér vagy hullagödör működött, fokozottan veszélyesek.

Ezeket ki kellett vonni a mezőgazdasági művelésből, és a művelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. A Nébih honlapján elérhetőek azok a települések, ahol az elmúlt évtizedekben a lépfene előfordult, illetve amelyek egyéb okból – például ártér, belvizes terület, útépítés - veszélyeztetettek.

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés. A betegséget okozó talajlakó baktérium világszerte előfordul. A betegség leggyakrabban a háziasított, különösen a legelőn tartott kérődzőket (szarvasmarha, juh, kecske) veszélyezteti. A lépfene ritkán az embert is megfertőzi (zoonózis), ha érintkezésbe kerül a beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival.

A lépfenéről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Húsvéti időutazás Csongrádon

Mozaik

Húsvéti időutazás Csongrádon

  • 2025.04.2

Már több éve hagyományőrző vigassággal ünneplik a Húsvétot a csongrádiak. Idén április 20-án, vasárnap a húsvéti népszokásokat egy napba sűrítve, gazdag programkavalkáddal várják az idelátogatókat.