2025. május 10.
Tavaszi testi-lelki megtisztulás a természet erejével

Tavaszi testi-lelki megtisztulás a természet erejével

Itt az ideje egy alapos „nagytakarításnak”, hogy a várva várt tavasz, ne csak a természet megújulását jelentse.

Élhetünk, táplálkozhatunk nagyon egészségesen, a szervezetünkre ható káros anyagokat akkor sem tudjuk teljesen kizárni, hiszen jelen vannak a levegőben, az ételeinkben, sőt még a legtisztábbnak tartott vízben is. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után szervezetünkben lerakódnak és felhalmozódnak ezek a nemkívánatos méreganyagok.

 

A téli hónapok után amúgy is érdemes őszinte számvetést készíteni, hiszen a lemerülőben lévő vitaminkészletek mellett a felszedett plusz kilókkal és a kedvetlenséggel sem árt farkasszemet nézni. Itt a cselekvés ideje tehát, hogy elégedetten tudjunk a tükörbe pillantani, és végképp száműzzük mindennapjainkból a fáradtságot, az oly jellemző tavaszi levertséget.

 

A megújulásra számos lehetőség kínálkozik, de vannak olyan örök klasszikusok, amelyek már évek óta bizonyítják jótékony hatásukat. Ilyenek a léböjt programok, a könnyített étkezések, kímélő tornák és séták, a nagy pihenések és beszélgetések. A jól bevált módszerek mellett érdemes azonban kipróbálni valami újat is, ami igazodik a mai elvárásokhoz, illeszkedik a modern trendekhez. 

 

A tavasz kezdetén adunk pár tippet szervezetünk méregtelenítésére, ezek aktívan járulhatnak hozzá a teljes testi és szellemi regenerálódáshoz.

1., Ha több szabadidővel rendelkezünk, vonuljunk el az Ensana Thermal Sárvár szállodába egy vezetett léböjt kúrára. Április 17-26. között választhatóan 7 és 9 éjszakára foglalható ez a speciális csomagajánlat.

2., Ha ennél kevesebb szabadidővel rendelkezünk, akkor egy természetes hatóanyagokkal végzett tisztító kezelést érdemes beiktatni. A Pharmos Natur kezelései a vegetodinamikus méregtelenítés elvén alapulnak. Felszabadítják a testet a görcsök alól, hogy az regenerálódhasson, és új erőre kaphasson. A kezelést lassú, óvatos mozdulatokkal végzik felhasználva az életenergia energikus áramlását. Már az első kezelés után érezni és látni a bőrön a kezelés intenzitását és hatását.

3., Ahhoz, hogy felpörgessük az anyagcserénket, és mire beköszönt a tavasz, újra kirobbanó formában köszöntsük a napsugarakat, nem muszáj drága táplálékkiegészítőkre költeni a pénzünket. A leghatásosabb anyagcsere fokozók kimondottan olcsók. A zöld tea tisztítja a szervezetet, égeti a zsírt és a salakanyagot, legjobb mindennap egy nagy adagot elkortyolni és érezni fogjuk áldásos hatását. Az indiai csodafűszer, a kurkuma szintén segíti az emésztést, ráadásul táplálja az ízületeket és remekül harmonizál a pulykahússal. A csípős is jó barátunk, egy kis chili, bors vagy gyömbér felpezsdíti a tüzet a testben. A fahéj is hasonló hatással bír.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Tavaszi vitalizálás

Hello Mozaik

Tavaszi vitalizálás

  • 2025.04.2

A tavasz első napsugaraival nemcsak a természet ébredezik téli álmából, hanem az emberek gondolatai is a megújulás körül forognak. Jó lenne karcsúbbnak és energikusabbnak lenni, leküzdeni a tavaszi fáradtságot, feltölteni a szervezet vitaminraktárait. El lehet érni mindezt önsanyargatás és lemondás nélkül?