2024. december 3.
A belső óránk felborítása állhat több halálos betegség mögött

A belső óránk felborítása állhat több halálos betegség mögött

Az orvosok régóta azonosítják a BRCA1 és a BRCA2 génmutációkat az emlődaganat fokozott kockázatával, amerikai kutatók azonosítottak egy másik, a szervezet belső órájának szabályozásában szerepet játszó gént, amely hatással lehet az emlőrákra.

Weston Porter, a texasi állatorvos-tudományi egyetem (CVM) professzora és kutatócsoportja azt találta, hogy a Period 2 (Per2) gén, egy szabályozó mechanizmus minden sejt perifériális órájában, létfontosságú szerepet játszik az emlősök emlőmirigyének fejlődésében, és ha azt elnyomják, a Per2 súlyosan szétzilálja az emlőmirigy-fejlődést egerekben.

A Development című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány felfedezései újabb adalékkal szolgálnak ahhoz, hogy belső cirkadián ritmusunk - az agyban lévő központi óra - megzavarása együtt jár a rák kialakulásának, az elhízásnak, egyes ideg-izom betegségeknek és más károsodásnak a nagyobb kockázatával.

A cirkadián ritmust a nucleus suprachiasmaticus (SCN), a hipotalamusz egy magcsoportja irányítja. Azon túl, hogy szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusát, a SCN koordinálja a szervezet más perifériális óráit, amelyek 24 órás ciklusban járnak.

Nem csak egy óránk van

"Nemcsak egy központi óránk van, de minden sejtünknek van egy perifériális órája és azok összhangban vannak a központi órával. Amikor reggel felkelünk, és meglátjuk a fényt, az azonnal eljut az agyunkig és elindítja ezt a molekuláris mechanizmust, amely a cirkadián ritmust szabályozza" - magyarázta Porter.

A kutatócsoport következő lépésben áttekinti azokat a tanulmányokat, amelyek összefüggésbe hozzák az éjszakai műszakban való dolgozást a mellrák nagyobb kockázatával. "Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy felfedezésük hogyan vonatkozik az emberre. Vannak tanulmányok, amelyek kimutatták a kapcsolatot a Per2 lecsökkent szintjei és bizonyos típusú emlőrákok között. Hisszük, hogy létezik közvetlen kapcsolat közöttük - tette hozzá a professzor.

Nobel-díjat ért a gén

A cirkadián ritmust, a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért 2017-ben három amerikai tudós kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat. Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young gyümölcslegyekben izoláltak egy olyan gént, amely szabályozza a napi biológiai ritmust. Kimutatták, hogy ez a gén kódol egy fehérjét, amely éjszaka felgyülemlik a sejtben, nappal pedig lebomlik. Azonosítottak a gépezet működésében részt vevő további fehérjéket is, megvilágítva a mechanizmust, amely a sejten belüli önfenntartó óra működését szabályozza.

Mindent ez szabályoz

A belső óra rendkívüli precizitással igazítja a szervezet működését a nap eltérő szakaszaihoz. Ez az óra szabályozza az olyan kritikus funkciókat, mint a viselkedés, a hormonszintek, az alvás, a testhőmérséklet és az anyagcsere. Az ember egészségét befolyásolja, ha átmenetileg felborul a külső környezet és a belső biológiai óra összhangja. Vannak arra utaló jelek, hogy az életvitel és a belső óra által diktált ritmus közötti összhang krónikus hiánya összefüggésben áll több betegség kialakulásával.

(MTI)

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.