Közélet
Balkáni állapotok uralkodnak Szeged belvárosában
- 2018.05.14
Legalábbis ezt állítja néhány szemtanú, akik nem bírják már elviselni az utcán ürítő emberek látványát és végtermékét.
Legalábbis ezt állítja néhány szemtanú, akik nem bírják már elviselni az utcán ürítő emberek látványát és végtermékét.
A miniszterelnök csütörtöki beszéde a hétvégén is kitartott, sajtószemlénk, nem csak azoknak, akik a jó időt választották. Orbán Viktor mellett lesz bizarr baleset és nem mindennapi vízördög is.
Csütörtökön választották meg újra a kormányfőt, aki nagyívű beszédet tartott, ami ez ellenzéknél kiverte a biztosítékot.
Hétfőn az informatika, a latin és a héber írásbelik következnek.
Gazdagodó milliárdosok, külföldre tekintgető érettségizők, visszaeső hazai egyetemek, égető munkaerőhiány, gazdaságélénkítő tervek – közéleti összefoglalónk következik.
Az írásbeli érettségi vizsgák harmadik napján a diákok történelemből adnak számot tudásukról, közép- és emelt szinten egyaránt.
Ma délelőtt alakult meg az új Országgyűlés, ezzel véget ért a 2014-ben választott megszűnt kormány megbízatása. Az országgyűlési képviselők letették az esküjüket, létrejött az új parlament.
Belpolitikai összefoglalónk következik.
Megalakul az új országgyűlés. Orbán Viktort negyedjére kérik fel kormányalakításra.
A hétvége eseményei gyakorlatilag előrevetítik, hogy mire számíthatunk a következő négy évben.
A szerelvények a két vasútállomás közötti utat 40-42 perc, a két belváros közöttit 30-32 perc alatt teszik majd meg.
Az oktatásügyben történt radikális forráskivonás mellett probléma – többek között - a korai iskolaelhagyók arányának növekedése, a tankönyvek romló színvonala és hogy a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait.
A polgármester úgy szerette volna megvalósítani a költségvetésen belüli átcsoportosításokat, hogy többek között ne csökkenjenek a városüzemeltetésre és kulturális célokra szánt források.
Ezeket vizsgálták a feladatlapokkal: olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése, íráskészség.
Jocky TV, kórházi nyomor, ellenzéki pótcselekvés, közéleti összefoglalónk következik.
A templomhajóhoz egy 20 férőhelyes hittanterem és egy sekrestye kapcsolódik majd, amelyről fel lehet menni a 20 méter magas toronyba.
Május elején három internetes lap újságíróinak akkreditációját utasította vissza a parlament sajtóosztálya arra hivatkozva, hogy az előző ciklusban megsértették a parlamenti sajtótudósítás szabályait.
Középszinten több mint 70 ezer, emelt szinten közel 3300 diák tesz ma vizsgát.
A tüntetők kiemelték: Magyarországnak csatlakoznia kell az európai ügyészséghez, valamint az előző alkotmány és választási törvény visszaállítására, továbbá független közmédiára van szükség.
Ezeket is választhatták a ma érettségiző diákok a szövegalkotási feladatnál. A szövegértési feladatsor a barátságkutatásról szólt, a műelemző feladatnál pedig József Attila és Szabó Lőrinc egy-egy versét kellett összehasonlítani vagy egy Balázs Béla-mesét elemezni.
© 2024 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés