2024. december 3.

Szerző: Buglya Gergely

A Kozmo nyári étlapjával beutazhatjuk a világot

Mozaik

A Kozmo nyári étlapjával beutazhatjuk a világot

A körútnak ezen szakaszán ahhoz vagyunk szokva a 4-es/6-os villamoson, hogy kapaszkodunk a fogantyúba és a táskánkba, pedig ideje lesz hozzászokni ahhoz is, hogy leszállunk a Baross utcánál. Van itt ugyanis egy olyan ékszerdoboz a Horváth Mihály téren, a Szent József templom szomszédságában, ami várostörténeti és gasztronómiai szempontból is megér egy látogatást.

Belevaló belvárosi bisztró ez a Sophie

Mozaik

Belevaló belvárosi bisztró ez a Sophie

Félve ugrottam be hozzá, pedig ilyen névvel nem lehet más, csak jó nő. Mondtam is előre, hogy csak egy órácskám lesz; arra az esetre, ha nem alakulnának jól a dolgok. Aztán úgy alakultak, hogy majdnem három órát voltam ott. Mert ez a Sophie, akit a Hajós utcában ismertem meg, bitang jó! Sőt, már az járt a fejemben, hogy de jó lenne egyszer Sophie-nál reggelizni.

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

Hello Kultúra

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

A párszi vallású, indiai családban felnövő, majd szupersztárrá és milliók ikonjává váló fiú megformálására egy törékeny egyiptomi származású srácot választottak, akit azelőtt szinte csak sorozat és karakter szerepekben láthattunk. Mindenkiben megállt az ütő, és nemcsak a Queen rajongók aggódtak az év filmje miatt.